A kényszerbetegség (obszesszív-kompulzív zavar) fő jellemzője az obszessziók és kompulziók fellépése, melyek a kliens számára jelentős szorongást és diszkomfort érzést okoz.
Az egyén a gondolataiba betolakodó képzeteket, gondolatokat él meg, melyeket különböző gondolatokkal és tevékenységekkel próbálnak elnyomni. Különbséget kell tennünk a kényszergondolatok (belülről fakadnak) és téveszmék (külső eredetűek - nem lehet őket kontroll alatt tartani) között.
A betegség leggyakrabban gyerekkorban jelentkezik, kibontakozása kamaszkorban, majd serdülőknél jelen marad, de előfordul késői kezdetű tünetegyüttes kialakulása is.
Tesztelése
YALE-BROWN „A” és „B” Skálával, DY-BOCS
Módszerek
Kognitív viselkedésterápia: a beteget szembesítjük a számára szorongást keltő helyzetekkel, azonban figyelve arra, hogy a választevékenységeket meggátoljuk.
Metakognitív terápia és mindfulness: a kognitív szint a gondolkodás tartalmára fókuszál, míg a metakognitív szint a gondolkodás specifikus mintázatára , a kogniciók jelentésadását jelenti. A mindfulnessel, a klienst segíteni kell abban, hogy olyan technikákat sajátítson el mint a „tudatos jelenlét”,melyben a figyelmét a jelen pillanatra összpontosítja ezáltal a kényszerbetegség tüneteit megtanulja semlegesnek tekinteni és elfogadja ezek jelenlétét, így ezeket idővel kevésbé érzi problémásnak.
Teljes tünet és gyógyszermentességet csak ritkán lehet elérni. A betegeknek már az is nagy segítséget jelenthet, ha a kényszereikkel eltöltött idő csökken. A kényszerbetegek kezelése hosszú terápiás folyamatot igényel, leghatékonyabb a terápiás és a gyógyszeres kezelés együttes alkalmazása.
A betegség diagnosztizálása minél korábban történik, annál nagyobb sikerrel jár a kezelés.
