LELKITÁMASZ

Tábit Sarolta klinikai szakpszichológus online magazinja

Esettanulmányaim

Enni vagy nem lenni?

Barangolások a bulimia …

Fényes Heroin

Esettanulmányomban egy multiszimptómás tünetekkel …

Kamasz-panasz

Problémás serdülő diagnosztikája és terápiája a …

Szorongás

 

Szorongás

Perczel (2011) rávilágított arra, hogy a szorongásos zavaroknak (generalizált szorongás, kényszeres zavar, pánikzavar, szociális szorongás, specifikus fóbia) több közös jellemzője van: szelektív, beszűkült figyelem.

Azok a személyek, akik szociálisan szorongóak, nagyon érzékenyek akkor, amikor elutasítják őket. A fent felsorolt zavarok mindegyikénél a nehezen kontrollálható és intenzív gondolatok jelenléte észlelhető, valamint a belső érzelmi állapot negatívként való megélése (Brantley, 2003).

A pszichiátria szemszögéből a szorongás egy alapvető probléma, mellyel a szakemberek nap mint nap találkoznak és sokszor még az orvosok sem ismerik fel a tüneteit. A gyermekkorban diagnosztizált pszichiátriai betegségek több mint egyharmadát a szorongásos zavar képezi (Füredi, 2015). Mivel egy össz-szervezeti reakcióról van szó, mely akkor lép fel, ha az ember veszélyt érez, a szorongásban maga az ember válik kérdőjelessé. Amikor veszélyt érzünk, a környezetünkben lévő eseményeket negatív szemüvegen keresztül látjuk, ezért a kép minden esetben torz lesz. Minél súlyosabb a szorongás, annál szembetűnőbbek a tünetek.

Aki szorong, annak viselkedése megváltozik, visszafogottabb lesz, gátolt egyén benyomását kelti. Minél szorongóbb valaki, annál inkább próbál konvencionálisan viselkedni. Fizikai mozgása csökken, ülve is mereven tartja testét, kényelmes széknek is a szélére ül. Félénken nyújt kezet, kézfogása gyengének mondható. Szorongás enyhítése céljából szokatlan „manővereket” végez, mimikai vagy emocionális szüneteket tart. Bármilyen mozgás csökkentheti a szorongást, ezért aki szorong (és ha teheti) fel-alá járkál, ujjaival, esetleg lábával „dobol”, a széken változtatja helyét. Felnőtteknél szorongáscsökkentő rituálé a dohányzás. Kamaszokra jellemző a karjaikkal végzett suta mozgás, mivel náluk még nincs kifejlődve a viselkedésrepertoár. Az emocionális magatartást tekintve dominálnak a negatív érzelmi megnyilvánulások, a szorongó egyén nem képes pozitív élményeket átélni. Halkan beszél, gyakran tőmondatokban fejezi ki mondanivalóját és kommunikáció közben ritkán mosolyog, vagy nevet. Ha sikerül megkacagtatni az egyént, akkor ez erőteljes megkönnyebbüléshez vezethet. Ha el tudja mondani panaszait, és beszélgethet valakivel, szorongása tovább enyhül. 

Felmérése

  • Gyermek Multidimenzionális Szorongás Skála (Multidimensional Anxiety Scale for Children, MASC, March, J.S., 1997)

  • Szeparációs szorongás kérdőív

  • Állapot-Vonásszorongás Kérdőív, gyermek változat I+II. (State-Trait Anxiety Inventory for Children, STAI-C, Spielberger, C.D., 1973)

  • Gyermekviselkedési kérdőív (Tanári változat, szülői változat)

Módszerek

Napjainkban a pszichoterápia, az integratív és humanista hagyományokat figyelembe véve, szoros kapcsolatot ápol a spirituális dimenziókkal. A terapeuták új generációja a test és az elme azonosságát feltételezi, már nem ellentétként kezeli őket. Nick Totton szerint

„minél mélyebbre hatolunk a testetöltöttség élményébe, annál inkább tudatában leszünk a valóság spirituális és finom aspektusainak”

(Totton, 2015).

Pszichoterápiás kutatások kimutatták, hogy az agy biokémiai működésében bekövetkező holisztikus változások mérhetők. A szomatikus betegségtudat gátolja a beteg gyógyulását, mivel a páciens számára hihetőbb a hagyományos gyógyszeres kezelés, a valóságban azonban ezek a tünetek beszélgetés következtében is eltűnhetnek. Tornyossy szerint a terápia egyik formája a zene lehet, mivel az érzelmekre, a testi funkciókra gyakorolt hatása jelentős, ezért alkalmazható a szorongás csökkentésére úgy gyerekeknél, mint felnőtteknél.

Már az orvostudomány is elfogadja, hogy a pszichikum pozitív befolyásolása csökkentheti a szomatikus panaszokat és tüneteket, de mindennek a reciproka is igaz, vagyis a testi problémák kezelése szignifikánsan változást okozhat a pszichopatológiai zavarokban. A leghatékonyabb módszernek az egyéni viselkedésminták megváltoztatása bizonyult, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül az új viselkedési, érzelmi minták kialakítását sem, melyek habár bonyolultak és hosszadalmasak, mégis hatékonynak bizonyultak (Császár, 1989).

vissza

Hozzászólások