A személyiségzavarok már serdülőkorban is megjelenő, de tesztekkel és életvezetés alapján fiatal felnőtt korban diagnosztizálható kórképek. Ezen esetekben a személyiség olyan tartós és kóros magatartásbeli és érzelmi megnyilvánulásairól beszélünk, melyek jelentősen eltérnek a társadalmi normáktól és elvárásoktól. Gyakran egy életen át fennmaradó állapotok, amelynek csupán tüneti képe csökkenthető.
Kialakulásukban kora gyermekkori traumák, szülő-gyermek kötődési zavar, abúzus, fizikai-lelki bántalmazás és extrém családi patológiák a leggyakoribb okok.
A kórképek kezelését nehezíti a szinte mindig tetten érhető biológiai-genetikai sérülékenység is. A személyiségzavaros serdülők és felnőttek élete konfliktusokkal és feszültségekkel teli, a külvilággal állandó harcot vívnak. A lelki egyensúlyuk törékeny. Hangulatuk szélsőségesen labilis. Kicsi a stressztűrő képességük és elégtelen önszabályozásuk. A kórkép nagy veszélye, hogy gyakran társul különféle függőségekkel és jellegzetesek a hirtelen kitörések. Súlyos esetben önmagukra és a környezetükre nézve is veszélyesek lehetnek.
Három legfontosabb típusa a következő:
elkerülő: szociális ingerek és helyzetek elől elzárkózó, visszahúzódó, alacsony teljesítményelvárásokkal rendelkező személy
nárcisztikus: számára csak saját maga létezik, saját különlegességét és extravaganciáját hangsúlyozza, a külvilág nem érinti meg
borderline: érzelmileg labilis, megosztó személyiség, indulat- és ösztönvezérelt
A személyiségzavarok kezelése nehéz feladat, megkívánja orvos, pszichiáter és a tágabb családi környezet bevonását is.
